Fájó vereség, meglehet a 3.hely
Címkék: vb brazília magyar válogatott németh varga u20 egervári ghána costa rica koman futács balajti
2009-10-13 20:47
Ma délután 3-2-es vereséget szenvedtünk Ghána fiatalajai ellen. Csak ez lett a legnehezebb meccs. A csapatunk ugyanakkor az első félidőben a torna legrosszabb, a második félidőben a torna legjobb félidejét produkálták.
Fáradt és pontatlan játékkal rukkoltunk ki, nem volt középpályánk, rettenetesen hiányzott Koman Vladimir, és főleg a passzai. Németh Krisztián pedig nem volt száz százalékos állapotban. Adtunk egy félidőnyi, kétgólos előnyt Ghánának, és ez soknak bizonyult.
A második félidőben Balajti és Varga, majd Futács beállításával egy teljesen másik magyar csapat lépett pályára, a ghánaiaknak momentumuk nem volt. Illetve egy mégis, amivel el is döntötték a meccset, hiába játszott fantasztikus küzdősszellemben és bátran a magyar csapat. Az első félidői buta hibái könyörtelenül megbosszulták magukat.
Kár érte, mert benne lehetett volna a döntő. Egervári a nézőtérről is tudott irányítani, sokkal jobban hiányzott Koman.
A harmadik helyért ma este dől el, hogy ki ellen játszunk, Costa Ricára van nagyobb esély, a döntőbe pedig alighanem Brazília jut be.
A bronzmeccsen a második félidei játékkal nem lehet gond.
Gratulálva a csapatnak a várakozáson felüli teljesítményért kívánok a jövőre is minden jót és sok magyar gólt,
Ramsey
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.