Casillas (spanyol) – Maicon (brazil), Sergio Ramos (spanyol), Puyol (spanyol), Lahm (német) – Iniesta (spanyol), Xavi (spanyol), Schweinsteiger (német), Sneijder (holland) – Forlán (uruguayi), Villa (spanyol).Ez volna a világbajnokság álomtizenegye. Hát, megint csak ezzel…

Közelednek az elődöntők. Mindenkit mindenféle babonák és hülyeségek tartanak lázban, vagy éppen megoldani való problémák kínoznak. Kezdjük mindjárt a legkomolyabbal. Lahm nyilatkozott, mint német csapatkapitány, és kijelentette, hogy a VB után is az kíván maradni, mint neki…

Engedtessék meg, hogy mindenekelőtt egy kicsit magunkat ünnepeljük. Túl vagyunk a 10 000. látogatásunkon, ráadásul ez a blog történetének 200. bejegyzése. Magunkat ünnepeljük, hiszen ez a bejegyzés nem másról, mint a magyar Kassai Viktorról szól, aki, nem elkiabálva, az…

Maruzsi László évekkel ezelőtt feltalált egy rendszert, amelynek segítségével meg lehet határozni a labdarúgás vitás helyzeteit (a leseket, valamint azt, hogy a labda áthaladt-e a gól-, alap-, vagy oldalvonalon). - írja az mlsz.hu.Tovább idézve a szövetség…

Mint az köztudott, Thierry Henry a kezével maga elé helyezte a labdát az írek ötösénél, a védelem felemelte a kezét, még Given kapus is egy pillanatra; Henry középre tálalt, Gallas fejelt, és ezzel Franciaország kijutott a 2010-es dél-afrikai VB-re.Hiába Robbie Keane találata, az…

süti beállítások módosítása