Hatból ötöt
Címkék: bajnokság győr debrecen dvsc bl loki ute videoton magyar kupa rudolf mtk ligakupa zte mezey csank koplárovics herczeg
2010-05-26 19:00
A DVSC jelenkori hívei igazán nem panaszkodhatnak, Debrecen csapata az elmúlt hat bajnokságból ötöt tudott megnyerni, mindösszesen az MTK rondított bele a korszakos sorozatba.
A vidéki csapatok közül is az élre állt a bajnoki címek tekintetében a Debrecen, a Győrt taszítva le a trónról. Az sem gyakran fordul elő, hogy egy fővárosi csapat sem állhat a dobogóra, de most megtörtént, a második a Videoton, a harmadik a Győr lett, megelőzve az Újpestet.
Sőt, a Loki triplázni is tudott, elsőként a magyar csapatok közül, mivel megnyerte a bajnokságot, a Ligakupát, és most a Magyar Kupát is, 3-2-re a ZTE ellen. Csank mester hiába várta Koplárovics Bélát. Érdekesség, hogy mind az öt gólt idegenlégiós szerezte. Hát, igen.
Herczeg András elképesztő munkát végzett az idén, és a 2009-2010-es szezon alighanem a soha-felül-nem-múlható kategóriát jelenti majd a Hajdúságban, a triplával és a BL-részvétellel megspékelve. Őszintén szólva én jobban örülök, hogy a két vidéki fellegvár versenyfutásából Mezey helyett Herczeg tanítványai jöttek ki győztesen. Az Újpest elszállása után igazából már mindegy volt számomra a bajnok személye, de nemzetközi szemmel nézve hasznosabb, hogy a DVSC nyert. A BL-selejtezőiben így ők kiemeltek lesznek - a Vidi nem lett volna az -, ráadásul jóval tapasztaltabbak is ezen a téren, mind az éles helyzeteket, mind a terhelést beleértve.
A problémák csak a játékoskerettel lehetnek, hiszen az Rudolf kiválásával mindenképpen gyengülni fog, és kérdéses, akarnak-e erősítést végezni a tulajdonosok. Herczeg szerint mindenesetre nem várható jelentősebb mozgás a keretben. Majd meglátjuk mire lesz az elég. Mert idén, idén elég sokra vitte.
Minden jót és sok magyar gólt,
Ramsey
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Ho Z 2010.05.27. 19:55:00
Nem gratulálok, pedig úgy illene, de hát nem lenne őszinte. A debreceni szurkolókhoz címzett rigmusok sora jut eszembe. Nem a szél fújta össze a Loki eredményeit, de... Rudolf Olaszországban semmit sem fog elérni. A BL-részvételhez nem lesz közük, egyszer volt Budán kutyavásár.
A Vidi megérdemelte volna, játéka és filozófiája miatt.
A magyar klubfutball akkor lesz jó, ha lesz egy jó, Fradi és Újpest. E két csapat vonzza a nézőket stb stb...