Az MLSZ közleménye II.
Címkék: mlsz közlemény jótékonyság selejtező eb san marino iszap devecser
2010-10-07 17:55
Az MLSZ a napokban több közleményt is kiadott, ezek közül a második a héten bekövetkezett vörösiszap-katasztrófáról, és a rászorulók megsegítésének módjáról szól. Íme:
A Magyar Labdarúgó Szövetség igyekszik segíteni a vörösiszap-katasztrófa áldozatain, ezért az MLSZ vezetősége úgy döntött, hogy a pénteki, San Marino elleni Európa-bajnoki selejtező teljes jegybevételét a károsultaknak ajánlja fel.
A Devecsert és Kolontárt érintő vörösiszap-áradás összefogásra sarkallta az országot, és a segítségnyújtásból a Magyar Labdarúgó Szövetség is kiveszi a részét. Válogatottunk pénteken 19 órától a Puskás Ferenc Stadionban fogadja Európa-bajnoki selejtezőn San Marino együttesét, s az MLSZ a találkozó teljes bevételét a katasztrófa károsultjainak ajánlja fel.
Mindez azt jelenti, hogy azok, akik pénteken kijönnek szurkolni a magyar válogatott sikeréért, egyben segítséget is nyújtanak nehéz helyzetbe került honfitárainknak, hiszen a belépőkért kifizetett pénzösszeget a károsultak kapják meg. A szövetség a találkozó előtt a bejáratoknál pénzgyűjtő urnákat helyez el, és arra kéri a drukkereket, hogy akinek a jegy árán felül is módja van adakozni, segítse a bajba jutottakat.
A találkozó szünetében, illetve a mérkőzés alatt az eredményjelzőn, valamint a stadionban kihelyezett hirdetőtáblákon további segítségnyújtási lehetőségekről tájékoztatjuk a közönséget.
Segítsünk minél többen tehát adományokkal is a helyszínen, ráfér az oszrágra egy kis összefogás.
Minden jót és sok magyar gólt,
Ramsey
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.