Nos, eltelt ez az év is.
Úgy mint a többi eddig, és ahogyan az eljövendők is el fognak telni, amíg világ a világ.
2009 nem hozott többet a magyar felnőtt futballválogatott számára, mint az előző évek, de az U20-as bronzcsapat a jövő, 2010 ígérete.
Játszunk itthon a németek, kint a hollandok ellen, és ki tudja még ki mindenkit sodor elénk a sors majd a sorsoláskor.
Ősztől tehát EB-selejtezők, addig pedig a békülés lesz a téma.
Az ujdonsült csk, Juhász nyilatkozata után Sanyi, Buzsáky és Hajnal is megszólalt, mindahányan Gerát hiányolva, de Koemant is marasztalva. És tényleg, ez lehetne a legjobb megoldás.
2010-re is minden jót és sok magyar gólt,
Ramsey
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.