Az aktuális világranglistán Magyarország tíz éves rekordokat súrolva a 37. helyet foglalja el. Koeman ténykedése óta Egervárival vagy 20 helyet sikerült előrelépni, ami mindenképpen szép teljesítmény.
Ugyanakkor ne ringassuk magunkat hamis reményekbe, ez egyáltalán nem jelenti a magyar futball feltámadását. Ahogyan Ho Z is megfogalmazta, ez nem tenisz, a világranglista csak egyfajta iránymutató. Az, hogy feltörtünk, legalább annyira köszönhető a gyengébb ellenfeleknek, mint a jó játékunknak. Egy San Marino elleni győzelem nagyjából ugyanannyit számít, mint egy Hollandia elleni, szóval ennyit erről.
Az egyetlen dolog ami miatt mégis hasznos ez, az a selejtező-kalapok számítása, ahol az ilyen győzelmeknek köszönhetően előrébb kerülhetünk, és a negyedikből a harmadik kalapba kerülve kevesebb lehet a nehéz ellenfél. Ezt észrevette az MLSZ is, nem véletlen, hogy a mieink idei barátságos ellenfelei Azerbajdzsán és Luxemburg. Ugye őket azért könnyebben fogjuk megverni mint a németek az olaszokat. Persze lehet mondani, hogy San Marino ellen készülünk fel az idegenbeli meccsre, de hát azért mégis. 
Juhász azt nyilatkozta, hogy az igazi értékmérő majd a Hollandia elleni páros meccs lesz, és igaza is van. Addig pedig örüljünk annak, hogy majdnem ott vagyunk az elméleti 32 között.
Minden jót és sok magyar gólt,

Ramsey

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.