Ideje volt.
Mert ígéretekkel is indokokkal tele volt a padlás, de konkrétumokkal, tényekkel, döntésekkel nem. Akárha egy kampányfilmet játszott volna le nagylaci másfél éven keresztül. A nép meg eleinte hitt és bizakodott, aztán ingerült lett, aztán meg kiábrándult, csalódott, majd végül nevetett az egészen. Eljutottunk odáig, hogy igazából senki sem sajnálja azt, hogy generációja legjobb magyar kézilabdázója soha a büdös életben többet nem akar válogatott lenni. Ez azért nem semmi.
Erről leginkább Nagy tehet, és nem is amiatt, hogy lemondta, és így "hazaárulóvá" vált, hanem az ezt megelőző operett miatt, no meg azért, mert a többiek nélküle is lazán ott lehetnek még az olimpián.
Az sem biztos, mint ahogyan azt nem is olyan régen még susogták, hogy Nagy spanyollá vedlik Londonra, nagyon úgy tűnik, mint akinek ez az egész címeres mezesdi csak egy teher, ami elszakítja a családjától, meg a klubjától, a Barcelonától. Valahol egy Arséne Wenger veszett el benne. Ő meg ráadásul: francia.
Higyjük el, jobb lesz nekünk Nagy nélkül. Ha eredményességben nem is, erkölcsileg mindenképpen. És azért ne felejtsük el, hogy melyik a fontosabb.
Minden jót és sok magyar gólt,

Ramsey

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.