Tegnap szép, 4-0-ás győzelmet aratott az U20-as csapatunk a VB-n, végre jó játékkal.
A Honduras ellen tapasztalt amatőr hibákat ezúttal szerencsénkre a dél-afrikai csapat követte el; összeszedettebben, ponotasabbn, taktikusan játszottunk.
Ez a teljesítmény elég kell, hogy legyen az Emirátusok ellen, és ki tudja onnan meddig repíthet minket.
Gosztonyi remekül játszott, kár, hogy kisárgázta magát, Futács pedig nyugodtan nevezhető Torghelle utódjának a stílusa miatt - szegényt azért rendesen aprították.
Tegnap valahogy a lábakra érkeztek a passzok, és meg is tudtuk tartani a labdát.
Egervári szerencsére rendett tett a fejekben.
A csoport másik meccsén az arabok 1-0-ra verték Hondurast, ami érdekes helyzetet idézett elő: az Emírségek vezeti a csoportot 4 ponttal, aztán mi és Honduras 3-3 ponttal, míg Dél-Afrika 1 ponttal áll. Amennyiben megnyerjük a hátralevő meccsünket, nem lehet gond, ha viszont döntetlen, akkor még számolgatásra lesz szükség. A vereségről jobb nem is beszélni.
Szombaton talán már Németh Krisztián is játszhat, bár most nem volt szükség a játékára, a gólszerzést megoldatta helyette Korcsmár, Koman, Debreceni és Présinger.
Csak így tovább fiúk.
Minden jót és sok magyar gólt,

Ramsey

Tegnap este 4-0-ra kikapott a Debrecen a Lyontól. Mondjuk meg őszintén, hogy nem ezt vártuk, pontszerzésre látott reális esélyt a szurkolók többsége. Nem jött össze.
Ugyanakkor ha azt mondjuk, hogy az első két meccs 4-0 és 1-0 az ellenfeleinknek, azt mondjuk, hát, benne van, hogy a Liverpool kitöm, a Lyon meg jobb. Erre most pont fordítva történt, ami kint tisztes helytállást, itthon meg csalódást jelentett. Jobb volt a Lyon, ez kétségtelen. Nem nagyon lehet szidni a DVSC játékosait, mert hajtottak, mentek előre, lőttek, volt pár szép támadásuk, de hasonlóan a válogatotthoz, elnéztek 3 pontrúgást, és vége volt a meccsnek a félidő közepén. Egyszerűen ennyire tellett, ennyi volt benne, még akkor is, ha egy gólt azért megérdemelt volna a csapat.
Fájóan bizonytalan volt az a Polekszics is, aki kint még remekül védett. Most 4-ből 3 gólban benne volt a keze.

A további jegyekről:
A DVSC honlapjának tájékoztatása szerint csütörtöktől lehet két meccsre szóló bérleteket venni a Debrecen október 20-i, Fiorentina és november 24-i, Liverpool elleni hazai BL-mérkőzésére. A bérleteket csütörtöktől, azon belül 9-től 17 óráig lehet megvásárolni a DVSC Oláh Gábor utcai VIP-termében 4000, 8000, 11 000, illetve 13 000 forintos áron.

Nem lehet viszont felmenteni az U20-as csapat játékosait, mert ők figyelmetlenül, pontatlanul, fejben máshol járva, rengeteg hibával játszottak. A Debrecenről azért ezt nem lehet elmondani.
Közös vonás viszont, hogy az ifisták is variálnak a gólkülönbséggel: a Dél-Afrika és az Emírségek ellen számolt kapott gólokat letudták Honduras ellen, az oda szánt lőtteket pedig remélhetőleg a következő kettőre ütemezték át.
Ma este 18.45-kor játszunk Dél-Afrikával, az m2 közvetít.
A várható kezdőnk:
Gulácsi Péter – Szekeres Adrián, Debreceni András, Szabó János, Présinger Ádám – Gosztonyi András, Korcsmár Zsolt, Kiss Máté, Koman Vladimir – Futács Márkó, Simon András
Hiányzik a névsorból Németh Krisztián, aki kisebb sérüléssel bajlódik, a múltkor nem is edzett, de lehet, hogy mindezektől függetlenül mégis pályára lép. Dudás is kikerült, Simon Ádámmal egyetemben. Őket Kiss és Szabó helyettesíti.
Egervári rendesen lehordta az egész csapatot, valmint odautazott hozzájuk Kisteleki és Koeman is rendet rakni. A csapatot főleg fejben kell összerakni, és a taktikát sem szabad elrontani, mint Honduras ellen. A továbbjutás a minimum, amihez először is Dél-Afrika ellen kellene győzni. 
Ma tehát, 18.45-kor.
Minden jót és sok magyar gólt,

Ramsey 

A várható kezdőcsapatok az NSO szerint:
DVSC:
Vukasin Polekszics – Bodnár László, Fodor Marcell, Komlósi Ádám, Leandro – Luís Ramos – Czvitkovics Péter, Varga József, Kiss Zoltán, Laczkó Zsolt – Adamo Coulibaly.

OL: Hugo Lloris – Anthony Réveillere, Cris, Jérémy Toulalan, Aly Cissokho – Jean Makoun – Francois Clerc, Miralem Pjanic, Kim Källström – Sidney Govou, Bafétimbi Gomis. 

Meglepődnék, ha Clerc és Toulalan nem lenne összekeverve, fordítva valószínűbb a posztjuk, de lehet hogy csak én vagyok újabban tájékozatlan.
A francia csapatból hiányzik Lisandro Lopez és Bastos is, mindketten a csatársorban lennének érdekeltek, most oda így Govou került előre.
A Debrecen sérültlistája is tekintélyes, habár Bodnár és Rudolf is felépült. Szakály játéka kérdéses, Mészáros, Szélesi és Feczesin bizonyosan nem játszhat.

A mai a debreceniek második legkönnyebb meccse a BL-ben, a múltkori legnehezebb után tehát egy könnyebb jön. Nem reménytelen a pontszerzés, főleg olyan mutatott játékkal nem, mint amit Liverpoolban produkált a csapat. A győzelem sem elképzelhetetlen, de azért a döntetlen mégiscsak reálisabb a csodák közül.
A találkozót a tavaly Dider Drogbával magát megszerettető norvég Övrebo fújja majd, remélhetőleg botrány nélkül. A Puskás Ferenc Stadionban teltház lesz, 42 ezer nézővel. A másik két hazai meccsre később lehet majd jegyet venni. Mindenki teljes erejéből bíztassa a csapatot, bízva a minél jobb eredményben.
Kívánok én is minden jót és sok magyar gólt,

Ramsey

Honduras 3-0-ra verte meg legjobb utánpótláscsapatunkat, és nem éppen bíztató, hogy ilyen különbséggel is megérdemelten.
Egervári feleslegesen változtatott taktikát, de szerencséje, hogy a következő meccsen, 3 nap múlva Dél-Afrika ellen visszatérhet rá, még semmi sincs veszve.
Kikaptunk 3-0-ra, a bezzeg csapat az Emírségek csapata, amelyik 0-2-ről állt fel Dél-Afrika ellen a 91. perc után.
A mieink rengeteg amatőr hibával játszottak. Eladták a kisszögletet, egymás hegyén hátán védekeztek a pálya közepén a 16-os előtt, akárha az iskolai kipályás sulicsapat tévedt volna nagypályára, közben a hondurasi szélsők hatalmas területet kapva vették át a 40 méteres keresztlabdákat, és csináltak lendületből bolondot az arra tévedő védőből.
Lám-lám, 2 csatár, 1 védekező középpályás, 0-3 Honduras ellen. Mit csinált volna Portugália?
Ezeket a hibákat nagyobb koncentrációval és felkészüléssel lehet kiküszöbölni, mert nem falábúak a mieink, azt láttuk már korábban. A taktikát pedig Egervári mesternek kell megfelelően alakítania.
A csoportból 6 ponttal is simán tovább lehet jutni, verhető a másik két ellenfél is (bár ugye Honduras lett beharangozva a leggyengébbnek..), semmi sincs veszve.
Legközelebb egy fejben és lábban sokkal összeszedettebb csapatot szertnénk látni, mert ez így édeskevés volt.
Szóval mindent bele fiúk.
Minden jót és sok magyar gólt,

Ramsey

Ma este megkezdi a szereplését a magyar U20-as csapat is az egyiptomi VB-n, a mieink kezdőcsapata következő Honduras ellen:
Gulácsi Péter – Simon Ádám, Szekeres Adrián, Debreceni András, Présinger Ádám – Dudás Ádám, Korcsmár Zsolt, Koman Vladimir, Gosztonyi András – Simon András, Németh Krisztián
Papíron a legkönnyebb ellenfél a hondurasi csapat, csoportunk másik meccsét ma vívja Dél-Afrika és az Egyesült Arab Emirátusok csapata.

Az utolsó edzések alatt Egervárit felhívta Koeman, hogy sok sikert kívánjon neki. Önmagában ez formalitás, de jelképezi, hogy Koeman, a felnőttcsapat, és a szurkolók figyelme is az ifjakra terelődött erre a pár napra, hétre - remélhetőleg.
A csapatot tehetséges fiatalok alakítják, páran közülük a következő selejtezősorozatban már a nagyok között lehet.
A találkozót ma 21.30-kor az m2 élőben közvetíti, a többi meccs is ott lesz majd látható.
Kívánok mára, és az egész világbajnokságra minden jót és sok magyar gólt,

Ramsey

A Debrecennek nem lett könnyebb a helyzete azáltal, hogy megsérült Mészáros és Szakály is; Bodnár, Máté és Szélesi eddig is sérült volt, kérdéses, hogy fog felállni a védelem. A középpályán kevesebb gond van, ott megmaradtak a variációs lehetőségek, Vargára és Dombira már lehet számítani, de Rudolf játéka továbbra is kérdéses.
A Lyonnál viszont a csatárokkal van porbléma, Lopez után Bastos is megsérült, így kérdéses, lesz-e egyáltalán futballista a debreceni 16-os környékén.
Aztán reménykedjünk abban is, hogy Polekszics részvételével 11-esből nem lesz gól, és olyan hatékonysággal hatástalanítja, mint ahogy kihagyja őket.

Buzsáky két gólt is szerzett a QPR meccsén, elmondható tehát, hogy sérülése után ő is formába lendült, Gerával jó csatát vívhatnak a posztjukon a válogatottba kerülésért.
Amolyan ki támad fel előbb verseny.
Hajnal viszont hetek óta tetszhalott, a Dortmund is szenved vele, a Herthával együtt jelenleg a kiesőhelyek környékén küzdenek.

Szóljunk még az újabban poraiból ujjáépült Király Gáborról.
Szegény Köteles kiment külföldre, és ezzel egyidőben kiírta magát a válogatott szűk keretéből. A Genkben ugyanis a padra sem nagyon fér fel, míg Király az 1860 Münchennél formába lendült, és a hét közben továbbvédte csapatát.
Babos évek óta a holland élvonalban véd, Fülöp a Sunderlandnél szilárdította meg a helyét, szerintem az apróbb sérülések sem fogják ezt megváltoztatni.
Babos, Fülöp, és Király mögött 4. számú lett tehát Köteles, az pedig a kerethez nem elég.
Véd külföldön még egy régi volt válogatott kapus, Sáfár Szabolcs. Az ő válogatott pályafutását kettévágta a jugoszlávok elleni 1-12, azóta nem húzta fel a címeres mezt.
Mint Babos Hollandiában, ő Ausztriában elismert és megbecsült kapus évek óta, de soha többet nem lesz válogatott. Az ő sorsa így alakult, részben saját elhatározás miatt is.

Aztán holnap kezd U20-as csapatunk, a csoportból való továbbjutás papíron nem okozhat gondot.
Holnapra is tehát minden jót és sok magyar gólt,

Ramsey

Gera gólt szerzett a hétközi kupafordulóban, nem is akármilyet. Given szépen végignézte, hogy a labda védhetetlenül vágódik a Manchester City kapujába. Gerának reméletőleg jót tesz a gól. Úgy, ahogy a másik Manchesternek lőtt gól is jót tehetett, Van der Sar azóta sem mer védeni. Úgy tűnik, hogy Gera újabban ritkán lő gólt, de akkor azt úgy lövi egy manchasteri csapatnak, hogy emlékezzenek rá. Apró szépséghiba, hogy így is kiestek.
Még több emlékzetes gól fűződhet a jövőben Németh Krisztián nevéhez, aki most az Olympiakosz kapuját vette be az AEK színeiben, de ők is kikaptak 2-1-re. A jövő válogatottjának szempontjából ez a legkisebb baj.

A BL környékén is áll a bál a csatároknál.  
A DVSC-nél Bodnár mellett ugye Feczesin is sérült, akinek még a hétvégén gyűlt meg a baja a kapufával.
Tartania kell ugyanakkor a sérüléstől, eltiltástól, vagy más veszedelmektől Fernando Torresnek is. A csoportból ugyanis ő az egyetlen vezető csatár, akinek semmi baja (ugye Rudolf sem egészséges). Gilardinót eltiltották két meccsre, Lisandro pedig megsérült, így egyikük sem játszhat a Debrecen ellen. Az első meccsen. Most kell tehát pontokat szerezni, és erre a következő, Lyon elleni meccs az egyik legjobb esély.
A másik két itthoni, Liverpool és Fiorentina elleni találkozókra majd a Lyon meccset követően lehet jegyeket kapni.
Minden jót és sok magyar gólt,

Ramsey

A magyarok vasárnap Honduras ellen mutatkoznak be, majd jövő szerdán a dél-afrikaiak, három nappal később pedig Egyesült Arab Emírségek legjobbjai következnek.
Ez az U20-as VB biztos programja a magyar fiatalok számára, és ebből a csoportból való továbbjutás a minimális elvárás.
Ha megnyerik a kvartettet, akkor 20 millióval, ha másodikok lesznek 10 millióval gazdagodnak, majd ha szépen haladnak és akár megnyerik a tornát, akkor 100 milliós prémiumot szedhetnek össze összesen Kisteleki határozata szerint.
Koman elmondta, hogy tisztában vannak a prémiumokkal, mégis fontosabb, hogy itt felfigyelhetnek rájuk, így a lelki szegényeknek is van miért hajtaniuk.

Ez a torna remek lehetőség, hogy a magyar futballszurkolók ismét bizakodva tekinthessenek a jövőbe, egy esetleges kiugró eredmény után elkerülhetetlen lenne a hurráoptimizmus, és az, hogy a válogatottba követeljék a teljes ificsapatot.
Bizony, a 2012-es EB-selejtezők alatt már többeknek esélyük van arra, hogy bekerüljenek a felnőttek keretébe, még akkor is, ha a jelenlegi csapat addig nyilván együtt marad.

Egervári rávilágított az igazi problémára is: ezek a fiúk sem játszanak ám rendszeresen a csapatukban. Vegyük csak ugye pont Koman Vladimirt, vagy a most el sem engedett Kádárt, aki a padon sem ül újabban a Newcastleben. Németh Krisztián gólt szerzett a hétvégén az AEK színeiben, 70 perc után lecserélték, a szurkolók tüntettek is az edző ellen. Teljesen egyértelmű, hogy ő korosztálya legtehetségesebbje, ő az, aki évekre(évtized(ek)re?) megoldhatja majd a magyar csatárínséget, persze majd a Nemzet Sanyijának önkéntes visszavonulása után, mert azért őt a szíve a csapatba predesztinálja, akár majd Németh cseréjeként is.
Tart továbbra is az edzőtábor, vasárnap tehát rajt.
Minden jót és sok magyar gólt,

Ramsey

Nem köszöntött még be a zord ősz, sokan mégis kabátot akarnak adni a válogatottra.
Többek szerint ugyanis csatárgondokkal küszködik a válogatott. A jelenlegi felállás azonban tökéletesen megfelel Torghellének, akit csak sérülése hátráltatott igazán abban, hogy játszon, mostmár elméletileg egészséges lesz, így nem lesznek csatárgondok sem.
Ha tehát Kabátra szükség volt, akkor az az elmúlt két meccsen volt rá szükség, arra pedig nem hívták meg, illetve hát nem került a szűk keretbe.
Mostmár nem sok szükség lesz rá, főleg ha Rudolf is felépül, valamint Priskin is igazán formába lendül, tekintve, hogy gólt szerzett a hétvégi fordulóban, igaz, csereként.
A másik pedig, hogy senki nem fogja elvárni, hogy idegenben 2 vagy 3 csatárral játszunk Portugália és Dánia ellen, noha ezek azok a lehetőségek, amelyek esetén Kabátnak is helye lehetne.
Van még érv Kabát ellen, ez pedig Németh Krisztián, aki végre játszhat is felnőtt klubszinten, s bár most az U20-as csapattal van, a jövő mindenképpen az övé.
Érthetetlen, hogy még mindig nem mutatkozott be a válogatottban, de talán ami késik, az nem múlik.
Fontos megjegyezni azt is, hogy Kabáttal semmi bajom, szeretem a játékát, és nagyon sokat tesz az Újpestért, ahogyan tegnap is duplázott. Magyar szinten egy kiemelkedő játékos. Viszont 2000 és 2006 között szerepelt 16 válogatott találkozón, és egy gólt sem szerzett, így érdekes lenne, hogy nemzetközi szinten mire képes, így, hogy az osztrák és magyar bajnokság által is szerzett tapasztalatokat. Mert régebben nem sok vizet zavart a válogatottban.
Kabát válogatása tehát nem feltétlenül butaság, viszont jelen helyzetben mégis felesleges lépés lenne.
Kabáttal, vagy anélkül kívánok minden jót és sok magyar gólt,

Ramsey

A legfrissebb hírek szerint elfogyott az összes bérlet a Debrecen meccseire, illetve a Lyon elleni hazai találkozóra is.
A Liverpool elleni, és a Fiorentina elleni itthoni találkozókra később kezdik el árusítani a csak oda szóló jegyeket.

A Liverpoolban mutatott játék alapján meglehet itthon a pontszerzés, akár már a Lyon ellen is.
Szurkoljunk a Debrecennek a BL-ben, és reménykedjünk, hátha eljutnak az UEFA kupába. Ez persze hiú ábránd, de feladni sosem szabad.

Minden jót és sok magyar gólt,

Ramsey

Fantasztikus teljesítmény nyújtott a Debrecen a Liverpool ellen.
Félreértés ne essék, a Liverpool jobb csapat, megérdemelten nyert tegnap, több helyzete volt, valamelyest jobban is játszott. De önmagához képest a Debrecen mutatott igazán valamit, bebizonyította, hogy nem szabad leírni.
A közönség is fantasztikus volt, megszokhattuk már, hogy Angliában behallatszik a sokkal kisebb magyar tábor.
Polekszics remekül védett, Mészáros is kiemelkedőt nyújtott, Czvitkovics a helyzetével vétette észre magát, Coulibaly nagyot küzdött.
Az angol lapok is dicsérték a DVSC-t, a Liverpoolt viszont ostorozták, hogy így nem fognak BL-t nyerni. Abban is lehet ám valami.
Viszont ha a Debrecen lendülete, koncentrációja és lelkesedése kitart, márpedig miért ne tartana, akkor egyáltalán nem esélytelen a csapatunk. Persze nyilván fog még az ellenfél is jobban játszani, de pár pontszerzésre mindenképpen jók lehetünk. A hazai meccsekre eddig is nehéz volt, mostmár szinte lehetetlen lesz jegyeket szerezni. Ennek ellenére azt mondom, minél többen próbálkozzanak, és legyenek ott a Debrecen, és az egész magyar labdarúgás sikereiért szorítva.
Kuyt gólja tulajdonképpen a realitást állította be, de benne van a magyarok játékában a csoda. Pláne Vargával és Rudolffal.
Szorítsunk értük.
Minden jót és sok magyar gólt,

Ramsey

Ma este megkezdődik a DVSC szereplése, idegenben a Liverpool ellen indul be a BL-Loki.
A kezdőnk:
Polekszics – Bodnár, Komlósi, Mészáros, Fodor – Czvitkovics, Kiss Z., Leandro, Ramos, Szakály – Coulibaly  Rudolf sérült, Varga és Dombi eltiltott.
A találkozót a tévében a DigiSport adja, és mivel sem a T-Home-mal, sem a UPC-vel nem sikerült megállapodni, a hazai lakosság elenyésző része követheti ott az eseményeket.

Lehet próbálkozi a Digi TV honlapján, de az a szerver a múltkor, a Levszki ellen sem bírta.

Terjed viszont egy másik, külföldi internetes honlap címe, ahol meg lehet nézni élőben a Liverpool-DVSC-t, ez pedig a http://www.rojadirecta.com/ .

Többféle lehetőség közül lehet választani a megtekintést illetően, de érdemes azok közül választani, amit vagy TVU-nak vagy SopCastnak jelölnek az oldalon. Ezek ingyenes programok, letölthetőek könnyen. Angoltudással remélhetőleg még elvezhető is lesz a mérkőzés.

További hír a Debrecen BL-fellépéseiről, hogy igencsak elfogytak a Budapesten árusított bérletek, így azokat már csak Debrecenben lehet kapni, de ott se sokáig.
A későbbiekben lehet még egyesével jegyet venni korlátozott számban a Lyon, a Fiorentina, és a Liverpool elleni itthoni összecsapásokra is, utóbbi kettőt később kezdik el árusítani.

Ma estére is minden jót és sok magyar gólt,

Ramsey

Nagyon úgy tűnik, ez az U20-as VB csak egy kolonc csak a klubcsapatoknak. Ráadásul az UEFA szabályozása is őket segíti.
Így fordulhatott elő az az abszurd helyzet, hogy a korosztály legjobb védője sem tavaly (sérülés), sem idén (klubja nem engedte el) nem vesz részt a korosztályos megmérettetésen.
Kádár Tamásról van szó, aki Newcastleben kergeti a labdát, avagy csak kergetné, ha nem ülne a kispadon. De a kispadon ül, viszont mégsem engedik el a feljutás egyik esélyesétől.
Rendben, a csapatnak szíve-joga ragaszkodnia a játékosához, de érdekes, hogy a sportszabályzat is módot ad erre.
A felnőtt válogatott meccseknél van ilyen védelmi szabály, miszerint ha a játékost sérülésre hivatkozva nem engedik el, akkor a következő fordulóban sem játszhat a csapatában, mondván sérült.
Kádárnál nem ez a helyzet ugyan, de lehet, hogy csak az én romantikus felfogásom az, hogy a válogatottnak, bármilyen korban is legyen az, fontosabbnak kéne lennie a klubnál. Persze, az adja a keresetet, és hát értékválságban élünk; és ez az egész legkevésbé Kádár hibája.
Érdekes Koman esete is, akit szintén visszahívott a Bari, hogy a lelátóról megtekintse klubja soros bajnokiját. Ezért érdemes volt elmennie Egervári edzőtáborából. Amúgy is különös, hogy Koman miért nem kap lehetőséget, de ezek szerint még plusz szívatják is.
Németh Krisztiánt is visszarendelte csapata, az AEK Athén, de vele korrektul jártak el: játszott 50 percet. Nem hajtották végig, de legalább volt egy kis értelme odamennie.
A Fradi pedig azt szeretné, ha Megyerit el se vinnék Egyiptomba. Az U20-as csapat második számú hálóőre ugyanis így lemaradna két bajnokiról, az FTC pedig nem akar kockáztatni Holczerrel. Így arra jutottak, hogyha Megyeri úgyis csak ül Gulácsi mögött, akkor ne is menjen el. Érdekes felfogás, bár a Fradi szemszögéből érthető és védhető, csak megint a válogatott szellemén esik csorba.
Kérdéses tehát, hogy kell-e egyáltalán az európai kluboknak U20-as VB. Alighanem a hátuk közepére kívánják az egészet, de egyelőre még van.
Van, és ezért ott még érmet is szerezhetünk, legalábbis Futács szerint.
Kövessük figyelemmel a szereplésüket, ők a jövő csapata.
Minden jót és sok magyar gólt,

Ramsey

Gera gödörben

Címkék: gera dzsudzsák juhász ferenczi

2009-09-13 21:29

A Magyar Dal Napja van, a Gödör Clubban is vannak rendezvények.
Gera nincs ott, pedig lehet, hogy ott lenne a helye. A Mágikus Magyar nincsen könnyű helyzetben. Élete egyik legrosszabb formájában van, ráadásul pont most igazolt egy sor középpályást a Fulham, Duffal az élen. Minden eddiginél jobb riválisai vannak, így nehezebb dolga is van, mint eddig bármikor a Fradiban vagy Pécsett.
Zolinak szerintem az egész magyar válogatottat szerető futballközeg szurkol, mert amióta elindult a formahanyatlása Angliában, azóta a válogatottba is bele-bele szürkül, kispadozik, rosszul játszik.
Nem vállal annyit, láthatóan kedvetlenebb jelenlegi válogatottsági rekorderünk, nem csinálja azokat az igazán Gerás cseleket, azokkal a látványos mozdulatokkal, mint régen.
Nem tudom, hogy 29 évesen lesz e még jobb neki, de kellene, hiszen a legjobb futballista korban van. Nagy szüksége lenne rá a válogatottunknak.

Mint egy jó Dzsudzsákra, aki ismét gólt szerzett a PSV-ben, a fradiban is végre betaláló Ferenczinek ajánlva gólját. Ő bezzeg most van élete formájában, és nagyon jó lenne, ha sosem következne be nála olyan formahanyatlás, mint Geránál.
Juhász Roland is gólt fejelt, bár csapata kikapott. Ő pedig Gyepessel kiegészülve a mai magyar válogaott betonstabil alapjai lehetnek, és végre összeállna az elmúlt években oly sebezhető magyar védelem.
A támadóknál már csak bátrabb taktika kellene.
Kívánok a jövő hétre is minden jót és sok magyar gólt,

Ramsey

Lecsengőben a magyar válogatott VB-esélyei, sokan Koemant kritizálják.
Némileg jogosan, mert bátrabb támadójátékot is bevethetett volna, mondván, mindegy hogy 0-1 vagy 0-6. Persze ez nem igaz, de amint már korábban is írtam, és most Koeman is elmondta, öngyilkosság lett volna sokkal jobban támadni.
A véleményem az, hogy kicsit jobban lehetne. Az elmúlt évekhez képest meglepően jó a védelmünk (a pontrúgásokat azért lehetne gyakorolni..), Juhász és Gyepes is kitett magáért. Pontosan egy hajszálnyi az, amivel többet lehetne vállalni, mert annál az árnyalatnál több valóban végzetes volna. Ezt a vékony hajszálat kell megtalálnia Koemannak, és a csapatának, és akkor minden szép és jó lesz, ahogy 20 éve mindig.
Koemant kikezdeni azonban nem kell, lehet, hogy nem egy Mourinho, viszont megérdemli azt a bizalmat, amit adtak neki, innentől rajta múlik, él-e vele újra.

Máshová tartozik, de mai hír az is, hogy Bodnár ítélete megszületett, a jobbhátvéd egy év felfüggesztettet, és 250 ezer forint pénzbírságot kapott. Bevonták másfél évre a jogosítványát is. A hasonló baleseteknél ez a bevett gyakorlat, várható ítélet született, amely tiltakozás nélkül jogerős. Bodnár amint teheti, meglátogatja az áldozat családját.

Fogynak a bérletek a DVSC meccseire, Budapesten nem lehet akármelyik szektorba jegyeket venni, a B-közép Debrecenből érkezhet, és így tovább. Szektoronként vannak lebontva a jegypénztárak is, nem biztos, hogy egy pénztárnál minden Pesten forgalomban lévő szektorba árulnak jegyeket.
Bonyolult, de így van.

Közeleg az U20-as VB is, a tavalyi Sisa-csapatból 12-en maradtak, 9 akkor nem nevezett ifjú van a keretben. A csapat gerince ugyanakkor együtt maradt, a középpálya cserélődött ki igazán, ott egyedül Koman maradt hírmondónak. Kádárt nem engedte el a Newcastle, ami érdekes, de szabályos.
A következő napokban inkább az U20-as csapat forog majd az érdeklődés középpontjában, úgyhogy rájuk is gondolva kívánok minden jót és sok magyar gólt,

Ramsey

Tegnap a magyar válogatott 1-0 arányban kikapott Portugáliától, Pepe 9. percben szerzett góljával.
Ez felettéb szomorú, tekintve hogy egyetlen pontot sem szereztünk itthon a két meccs alatt - bár igazi esélyünk a svédek ellen lett volna, azért is volt akkor, és nem most a hatalmas letargia.
Koeman taktikája passzív volt, még Deco is megjegyezte: furcsa, hogy egy csapat otthon hátrányban kontrára játszik.
Erre viszont azt tudom mondani, hogy lehet, hogyha 5 emberrel támadunk, akkor hármat kapunk cserébe. Persze ez nem biztos, hogy így van, de ezt Koemannak kell felmérnie.
Mondják, hogy ez a csapat semmivel sem jobb, mint az eddigiek.
Én azt mondom, hogy igenis az. A világ élvonálba sorolt portugálok ellen az első félidőben még jól is játszottunk, és végig partiban voltunk velük. Ezért ugyan nem adnak pontot, de ahogy Hajdú B. mondta a helyszínenen: már ez sem kis eredmény. Nem véletlenül teltek meg a stadionok sem.
A csapat küzdőszelleme és lelkesedése az indok, ami pedig végképp az eddigiek fölé emeli. Biztos vagyok benne, hogy a széles tömegek nem fordultak el a csapattól, a következő itthoni barátságos meccsen is ott lesznek, sőt a következő ősszel kezdődő EB-selejtezőkön is, ahol egy esetleges könyebb csoportbeosztás esetén komoly esélyeink lehetnek.
Az elmúlt évek legtehetségesebb generációja állt össze, egyelőre bírják a közönség szeretetét, és végre nem új kapitánnyal vágunk neki egy új selejtezősorozatnak.
Koeman szerződése 2011-ig szól, amennyiben hasznosítani tudjuk a mostani tapasztalatokat, egy érettebb, bátrabb, kevesebbet hibázó csapat vághat neki így együtt az utolsó sorozatának.
Aztán jönnek majd a mostani U20-as VB-n vitézkedő fiatalok, akik még erősebbé tehetnek minket.
Persze lehet, hogy nyerünk kint Lisszabonban, és minden hirtelen a fonákjára fordul. Valljuk be, azért erre kevés az esély. Jó terep lehet a két idegenbeli meccs a gyakorlásra.
A pozitív jövőbe vetett törhetetlen hittel kívánok minden jót és sok magyar gólt,

Ramsey

Délután az NSO-n a következő kezdő jelent meg:
MAGYARORSZÁG:
Babos Gábor – Bodnár László, Gyepes Gábor, Juhász Roland, Halmosi Péter – Vadócz Krisztián – Huszti Szabolcs, Tóth Balázs, Dárdai Pál, Dzsudzsák Balázs – Torghelle Sándor

Felettéb érdekes, miért játszunk 3 védekező középpályással a 4 védő mellett egy olyan meccsen, amit meg kell nyerni. Sokkal inkább el tudom képzelni Hajnal szerepeltetését, bár lehet, hogy jobban járunk, ha kispadozik, de akkor is ott van még Buzsáky.
Ott van Torghelle, ott van Tóth Balázs is. Bodnár is megtalálható a kezdőben szombathoz képest.
A meccs kulcsfigurája Dzsudzsák lehet, aki remélhetőleg ismét jól játszik mjad;vagy Huszti aki jobbról befelé cselezve okozhat zavart ballábas lévén. A portugálok persze Cristiano Ronaldotól várják a csodát, de bízhatnak Decoban, Liedsonban, Simapban, Naniban..
A három pont megszerzése a cél, de reálisan nézve a tisztes helytállás is megsüvegelendő. Ha a fiúk szívüket-lelküket kiteszik a pályán, senki nem panaszkodhat majd.
Találkozunk a stadionban.
A csodagyőzelemben bízva kívánok minden jót és sok magyar gólt,

Ramsey

Gera biztos, hogy nem játszik holnap, hiszen két sárgalapja miatt eltiltását tölti majd.
Szélesi is szinte biztos, hogy nem játszik, rúgást kapott a térdére, nem is edzett ma. Helyette szerencsére ott van Bodnár. Juhász könnyített edzéseket végzett, Gyepes egészséges.
Hajnal formán kívül van, Huszti remélhetőleg visszakerül a középpályára. Rudolf szereplésére is kicsi az esély.
Holnapra többet lehet majd tudni.

Árulják lassan a DVSC BL-jegyeit.
A Liverpool elleni kinti meccsre mától lehet őket kapni, egyelőre Debrecenben, darabját 38 fontért. 4 repülő már megtelt, telik az 5. is. 
A hazai mérkőzésekre érvényes bérletek, illetve a Lyon elleni összecsapás jegyeinek árusítása holnap indul. Szerdán és csütörtökön csak a bérletesek vehetnek jegyet Debrecenben, péntektől azonban bárki megvásárolhatja a belépőket vagy a Bajnokok Ligája-mérkőzésekre szóló bérletet, már Budapesten is, a Syma-csarnokban, pénteken 10 órától.

Egyelőre csak a Fiorentina (október 20.), és a Liverpool (november 24.) elleni hazai meccsekre nem lehet jegyet venni, aki azonban most megvásárolja a BL-bérletet, már biztos, hogy nem marad le az olaszok és az angolok elleni találkozóról sem – olvasható a klub hivatalos honlapján.
A bérletek közül a legolcsóbb 5500 Ft-ba kerül, ennyiért bőven megéri kimenni. Természetesen vannak drágább árkategoriában is jegyek, így 10 500, 16 500 és 18 500 forintért.
Holnap tehát magyar-portugál, szorítsunk a fiúkért.
Minden jót és sok magyar gólt,

Ramsey

Dzsudzsák szerint aki azt mondja, hogy jogosan kaptunk ki, az nem magyar és hazudik.
Majd visszakozik, végül azt mondja, senkit nem akart megbántani.
Ez persze egyértelmű, de elég Jobbikosra sikerült a nyilatkozatból kiemelt mondat. Ez persze nem is akkora baj, de azért figyelhetett volna.
Gera szerint mindenki beadott volna. Szerintem is. Abban is igaza van, hogy a rossz beadástól még nem kell gólt kapni. Ettől még elég közepes volt a játéka, ő sárgázta ki magát.
Hajnal kritikán és magán alul.
Babos kínjában nevet.
Juhász értetlenkedik.
Bodnár végülis mégis vállalja a játékot.
Tímár nem tud mit tenni, magára vállalja a felelősséget a hibájáért.
Mindenki az isteni csapásról beszél, ami tényleg csak a magyarokat sújthatja.
Torghelle és Priskin 30 percet bír, Rudolf még annyit sem. Kabát is most épült föl, inkább Németh Krisztiánt kéne behívni.
Koeman feje két napja fáj, hogy mitől gyengék a portugálok.
Queiroz feje is fáj, csak éppen amiatt, hogy nyerniük kell.
C. Ronaldonak nem megy a válogatottban.
Deco és Liedson két plusz brazil lehet a VB-n. A portugálok szurkolnak nekik.
Ehhez még nekünk is lesz egy-két szavunk.
Szerda este a magyarok az utolsó utáni lehetőségbe kapaszkodnak majd bele. Reményeink szerint sikerrel.
Minden jót, és sok magyar gólt,

Ramsey

Amikor hazaértem, bevilágította a telihold az udvart, én pedig megkerestem a Göncölszekeret, de így ősszel már az ég alján van, alig látszott a domb fölött.
Kezdhettem volna úgy is, hogy Magyarország-Svédország 1:2, de engedtessék meg, hogy ne hírszerűen, hanem kicsit magamról is írjak, hiszen a blog lényege az egyéni hang ugyebár.
Katartikus élmény volt a tegnapi.
Felfokozott várakozással indult, teltház, minden ami kell.
Aztán kaptunk egy gólt a 8. percben(Mellberg), és utána egy teljes félidőnyi taktikai előnyt adva(csatár nélkül, Huszti fejére a svéd védők közé ívelt reménytelen labdák, Gera a vonalhoz szegezve), 75 percig szevedett a csapat, idegesen, feszülten, rosszul játszott, semmi sem sikerült.
Az egyik dolog, ami miatt mégsem felejtem el sosem a tegnapot, az az, ami Huszti 11-ese után történt. A második félidő közepére már reményvesztett, teljes csendben álló, és a játékosokat szidó tömegből kitört valamilyen elemi erő, egy közös hang, egy közös lélek, amellyel mindenki egyszerre ordította ki magából a feszültséget.
Negyed órán keresztül majdhogynem az volt a kérdés, nyerünk-e, vagy kihúzzák a svédek(noha a 2. gól a meccs alapján inkább a svédekben volt benne).
Aztán jött Ibrahimovic, 1-2, vége.
Egy szerencsés góllal.
Lehet nézni a hosszabítást, szidni Tímárt(aki a héroszi Juhász helyett szállt be), vagy az egész csapatot, mindegy.
Ami miatt igazán ez lett életem legnagyobb helyszínen átélt sportélménye Jenson Button 2006-os hungaroringi diadala előtt, hát az az ekkor bekövetkezett dráma.
11 magyar válogatott profi futballista feküdt a földön lelkileg teljesen összetörve 40 ezer ember előtt.
A lelátón síri csönd volt.
Aztán meg taps, meg Szép volt fiúk.
Meg csönd.
Fiatal, erejük teljében lévő emberek meredtek egy helyben ülve maguk elé a semmibe, ugyanazok, akik, 10 perce még szurkoltak, tapsoltak, ordítottak.
A szemükből visszacsillámlott a reflektorok fénye, de sírni senki sem sírt.
A metróban is teljes csönd, mindenhol teljes csönd. Ahhoz képest, hogy máskor vereség után is éltetés, meg a rigmusok mennek, ez megrendítő volt.
Döbbenet. Katarzis.
Hogy megint velünk.
Hogy ha Tímár elfejeli, akkor is biztos, hogy svéd elé kerül, és kipasszolnak, mert ez a magyar sors.
Üveges szemmel utaztam én is.
Előre meredten én így sírtam végig az utat, könnyek nélkül.
Gondolom nem voltam egyedül.
Mert a magyar akkor sír, ha vígad.
A fiúkban az utolsó 15 percben megjelent a lélek. Ott volt addig is, csak nem tudott kiteljesedni, a fiúk küzdöttek, hajtottak, de nem ment semmi. A gól után minden labda a mienk lett. És mondjon akárki akármit, mert vannak, lesznek olyanok, akik majd ujjal mutogatnak, meghogy én megmondtam, meg ennyit ér a csapat, de nem is gondolnak bele, hogy a saját válogatottjukról beszélnek, amely mellet talán egy napja még kiálltak, szóval akármilyen gyengeségek is voltak, a lefújás után előkerültek a lélekkel bíró emberek, ott, a füvön fekve.
Legyen akár 0-6 Portugália ellen, ezek a fiúk engem nem fognak elveszíteni.
Mert van lelkük.
Mint Massának, aki szintén a verseny utolsó kanyarjában bukta el a tavalyi világbajnokságot. Hagy idézzek Dávid Sándortól: "Mert Allah nem akarta úgy". A tegnapi is csak valamilyen felsőbb hatalom műve lehetett, a sorsé, vagy akármié. Azé az Allahé, aki a magyarokat mindig ilyenekkel sújtja. Ez a szerencsétlen, eltűnőben lévő nemzet, amely úgy tűnik, hiába bűnhődött múltat és jövendőt, valahogy mindig elbukja az utolsó pillanatban.
Nem is a magyar válogatott lett volna ez, ha nem kap egy gólt a 94. percben.
Nem hiszem, hogy Massa a vele történtek utén valaha is világbajnok lesz.
Nem tudom, hogy Magyarország ebben az életben kijut-e még valaha világbajnokságra.
De egyet tudok.
Ezek a fiúk tegnaptól hallhatatlanok, a küzdés, és a becsület miatt, még akkor is, ha csak ennyire futotta a tehetségből, szorgalomból. Nekem azok, és akkor tényleg azok, mert egy ember porszemnyi a hatmilliárdhoz képest, de egy ember maga az örökkévalóság.
És ha majd egyszer Allah, az Isten úgy határoz, hogy nekünk lesz szerencsénk, mondjuk szerdán, Portugália ellen, ameddig ezeket az eseményeket még fel is kell dolgozni, nem csak a szurkolóknak, hanem főleg a fiúknak, hát akkor az a szerencse ne érjen minket felkészületlenül - mert ennyi csapás már meg kellett hogy edzzen -, legyünk hát elég erősek hozzá. Kívánom ezt, továbbá minden jót és sok magyar gólt a későbbiekben is,

Ramsey

Ma este elválik a tűz a víztől tehát, a magyar csapat a hátralevő négy meccséből ma játssza a legkönnyebbet (papíron), tehát ma van a legnagyobb esély 3 ponot szerezni.

Dzsudzsák győzelemre számít, Rudolf gólt de inkább pontokat akar, Ibrahimovic trágyázza a stadion gyepét a köpeteivel, sőt, nem írja alá az Interes képeit, Lagerback szerint Koeman is ideges, Isaksson feleségénél még nem indult meg a szülés, Gera egészséges, de lehet, hogy csak csere, a védelem talán Fehér Juhász Gyepes Bodor, de Koeman máskor is tartogatott már meglepetéseket.

Felfokozott tehát a várakozás, teltház lesz, nem csak a stadionban, hanem a környező kocsmákban is, a TV-k előtt is, az interneten is, mindehol.
Most senki nem sír a Barátok Köztért, amely szerdán valószínűleg mégis elmarad.
A Digi TV pedig nem lesz fizus október végéig. Csupa pozitívum.
Hát még ha ma este is.
Találkozzunk a stadionban!
Minden jót és sok magyar gólt,

Ramsey

Még holnap is árulnak jegyeket a Magyarország–Svédország labdarúgó világbajnoki selejtezőre, hiszen több mint 500 belépő egyelőre nem talált gazdára.
Az IBUSZ tájékoztatása szerint már csak 6000 forintos belépőjegyek maradtak a kasszában, és holnap két pénztárnál lehet ezeket megvásárolni a Puskás-stadionnál.

Az NS a következő kezdőket agyalta ki:
MAGYARORSZÁG: Babos Gábor (23/-27) – Fehér Csaba (41/0), Gyepes Gábor (23/1), Juhász Roland (45/5), Bodor Boldizsár (20/0) – Dárdai Pál (58/5), Halmosi Péter (26/0) – Huszti Szabolcs (42/6), Hajnal Tamás (31/4), Dzsudzsák Balázs (19/1) – Torghelle Sándor (34/11).
Szövetségi kapitány:
Erwin Koeman

SVÉDORSZÁG: Andreas Isaksson (69) – Mikael Nilsson (60/3), Olof Mellberg (94/4), Daniel Majstorovic (26/1), Behrang Safari (7/0) – Rasmus Elm (6/1), Kim Källström (67/13), Anders Svensson (98/15), Samuel Holmén (18/2) – Zlatan Ibrahimovic (58/21), Johan Elmander (42/12).
Szövetségi kapitány: Lars Lagerbäck

Érdekesség, hogy kimaradt Gera, és továbbra is erőltetik Bodor balhátvédségét, pedig ott kéne Halmosinak játszania, helyette pedig Gerának a középpályán.
Fehért írják jobbhátra, itt még szóba jöhet Szélesi is, mindenesetre Koeman azt mondta, a fejében van már a kezdőcsapat.
A svédeknél több az újsütetű játékos, de több a régi motoros is. Izgalmas meccsre van kilátás, Lagerback is csak a 3 pontot tartja elfogadhatónak.

Nos, aki jegyet akar még, az tehát igyekezzen.
Én ott leszek, és kívánok minden jót és sok magyar gólt,

Ramsey

Nagyon úgy tűnik, hogy a szombat esti találkozó kezdő tizenegyei az orvosi rendelők falán lesz először kitéve kis fogtömés-karikákkal.
Udvariasan kezdjük az ellenféllel: Henrik Larsson sérülés miatt maradt ki eleve a svédek keretéből, Isaksson kapus is sérüléssel bajlódott, most pedig a másik csatárfenomén, Ibrahimovic térdszalagjai nyúltak hosszabra, mint a csatár amúgy is hosszú lábai.
A világranglista 41. helyezettjei Lagerback szövezségi kapitánnyal az élen amúgy is bajban vannak: esetleges pontvesztés esetén Adieu Dél-Afrika (ugyanez igaz a - és most hagy idézzek a kuruc.infótól - világ legjobb női focistájával, Cristiano Ronaldóval felálló portugálokra is).
Mi épp most csúsztunk vissza a ranglista 47.helyére, de ez semmiképpen sem a sérültek számára igaz, mert abban az élen járunk.
Fülöp Mártonnak sajnos nem jött rendbe a sérülése, így nem védhet. Alapból valószínűleg így is Babos védett volna, de a kispad változik.
Juhász sérült bordával is játszani akar, Vanczák mellkasa azonban már egy hete egy hónapra kidőlt, Bodnár autóbalesete miatt nincs itt, bár inkább lelki, mint testi okokból.
Vaskó sincs a keretben, viszont behívta a pesti dugókra panaszkodó, és Ibrahimovic gólöröme iránt érdektelen Koeman a debreceni Mészáros Norbertet.
Gera könnyített edzéseket végzett, de a többiek állítolag jól vannak.
Dzsudzsák élete formájában van, és saját bevallása szerint álma az, hogy a Nemzet Sanyijának a fejére íveli majd a labdát, aki bólint majd - sikerrel.
Mondjuk ezt háromszor.
Igazából nem sajnálnám azokat a - Csank által "divatszurkoló"-nak nevezett - néptömegeket, akik nem mondjuk Gera, hanem Zlatan miatt váltottak jegyet, bár ők inkább ülhettek volna a vendégszektorba, ha Ibrahimovic mégsem tudná vállalni a játékot.
Minél több egészséges embert, a lehető legkevesebb Andrássy Útról a meccsre tartó rózsaszínt, minden jót és sok magyar gólt,

Ramsey

Nagyszerű ötlettel álltak elő a DVSC vezetői: a három hazai BL-meccsre lehet majd bérleteket kapni, méghozzá a jövő héttől.
A tájékoztatás szerint a jövő héten kezdődő árusítás első két napján csak a három hazai mérkőzésre (Liverpool, Lyon és Fiorentina) szóló bérletet, és külön csak a Lyon elleni meccsre szóló jegyet lehet majd megvásárolni.
Fiorentina és a Liverpool elleni találkozókra később lehet majd csak azokra szóló jegyet szerezni.
Az olaszok és a franciák elleni összecsapásra 1500 és 5500, míg a Liverpool ellenire 2500 és 7500 forint közötti összeget kell kifizetni egy tikettért.
A bérletek 5500, 10 500, 16 500 és 18 500 forintba kerülnek majd.
Debrecenben a három ajándékboltban és az Oláh Gábor utcai stadionban, Budapesten pedig a Syma-csarnokban juthat jegyekhez az érdeklődő. 
Azt mondom, menjünk ki minél többen.
Nem csak DVSC rajongóként, hanem a magyar futball híveiként is, szorítani a magyarokat képviselő csapatnak. Nem mellékesen aligha jutunk mostantól minden évben a BL-be. Örök emlékeket lehet szerezni a pályán és azon kívül is.

A DVSC-hez kapcsolódó hír, hogy Bodnár részt vett a csapat edzésén, de a külvilágtól teljesen elzárkózik. Szorítsunk Bodnárért is.
Amúgy a Debrecen Bl-kerete a következő: 

1 Vukasin Polekszics
12 Djordje Pantics
87 Verpecz István

 
2 Szűcs István
10 Bodnár László
16 Komlósi Ádám
17 Mészáros Norbert
21 Fodor Marcell
22 Bernáth Csaba
24 Mirszad Mijadinoszki
25 Szélesi Zoltán
69 Korhut Mihály

 
4 Leandro
6 Luis Ramos
7 Dombi Tibor
15 Rezes László
27 Bódi Ádám
30 Kiss Zoltán
33 Varga József
55 Szakály Péter
77 Czvitkovics Péter
81 Katona Attila
86 Laczkó Zsolt

 
11 Feczesin Róbert
14 Rudolf Gergely
19 Vinicius
39 Adamo Coulibaly
41 Oláh Lóránt

Minden jót és sok magyar gólt,

Ramsey

A DVSC vezetősége bejelentette: várhatóan a jövő hét közepétől lehet megvásárolni a jegyeket a Loki Bajnokok Ligája-csoportmeccseire. Debrecenben és Budapesten is kaphatók lesznek majd a belépők, a Puskás Stadion átalakítása miatt majd 42 000-en szurkolhatnak a helyszínen. A Liverpool elleni idegenbeli mérkőzésre 2400 jegyet kap a Loki, és ha ezek mind elfogynak, kint már nem lehet belépőket vásárolni a vendégszektorba. A tikettek 38 fontba, mintegy 12 ezer forintba kerülnek.

Szélesi Zoltán is csatlakozott a válogatott keretéhez, aki a válogatottbeli szereplést önként lemondó Bodnárt pótolhatja. A védelemben tehát folyamatosak a problémák, sosemvolt védelem fog várhatóan kezdeni, Szélesi/Fehér, Juhász, Gyepes/Tímár, Halmosi/Bodor összeállításban. Nem lesz könnyű Koeman dolga.

Főleg nem a protugálok ellen, ahol az ellenfél erősségére a bíró franciasága teszi rá a koronát, hátha véletlenül jobbak lennénk (bár ne feltételezzünk ilyesmit, profi emberekről van szó). Egyébként a svédek ellen az olasz Rizzoli fúj majd, a portugálok ellen pedig tehát a francia Lannoy, segítőik Renato Faverani és Andrea Nicola Nicoletti, illetve Eric Dansault és Laurent Ugo lesznek.
Minden jót, és sok magyar gólt,

Ramsey

süti beállítások módosítása